2011. december 5., hétfő

Pikótatekercs

A recept buktatója nálam a sütő volt, persze még időben kikaptam de egy picit megkozmálódott.

- 5 tojás
- 5 evőkanál cukor
- 4 evőkanál liszt
- csipet só

A tojás sárgáját cukorral fehéredésig felverjük, a fehérjét külön a csipet sóval kemény habbá (akkor jó ha dönthető, tehát nem folyik a tálban marad).A lisztet beleszitáljuk a sárgájába és alaposan elkeverjük. A fehérjét a lisztes keverékbe kell forgatni. Elsőnek egy kanálnyit keverjünk el benne óvatosan majd mehet a többi. A keverés a tál aljáról induljon nagy mozdulatokkal, inkább úgy mintha "betakargatnánk" a krémet a habbal. A sütőt 200°ra melegítjük, egy nagy tepsit sütőpapírral kibélelünk. A tepsibe beleöntjük a krémet és eloszlatjuk. 10 perc alatt készre sütjük. Akkor jó ha rugalmas de nem ragad a teteje. Lisztes felületre borítjuk és eltávolítjuk a papírt. Ha szeretnénk megtölteni ekkor kell jó alaposan megkenni, majd lassan feltekerni. Minden hajtásnál enyhén lenyomkodni, ha feltekertük szeletelhetjük és ízlés szerint porcukorral hintjük.

2011. november 21., hétfő

Töki pompos/Langalló/Kenyérlángos

Még egy hihetetlenül egyszerű recept, nagyon tudom ajánlani sörkorcsolyának, forralt bor mellé ebben a nagy hidegben vagy éppen nyáron nagyobb társaság etetésére. A mennyiség kb 2-3 embernek elegendő.


- 0.5 kg finomliszt
- 1 csomag száraz élesztő
- 3dl langyos víz
- 3 evőkanál olaj
- 1 evőkanál só
- 1 teáskanál cukor
Feltét:
- Szinte bármi amit csak a szemünk szánk kíván.

Amit viszont én raktam rá:
- 1 doboz tejföl
- 3 gerezd fokhagyma
- só
- parasztkolbász
- főtt-füstölt tarja
- sajt

A tészta hozzávalóit a kenyérsütőgépbe öntjük, kelttészta programmal elkészítjük. Sütőt 180°ra előmelegítjük, a kész tésztát nyújtófával vagy kézzel a tepsi méretére nyújtjuk, tepsit picit beolajozzuk és a tésztát kb 10-15 percig elősütjük. Amikor már a teteje száraz kivesszük, megkenjük a tejföllel rárakjuk a husit és a sajtot, mehet vissza a sütőbe egészen addig amíg az alja aranybarna nem lesz.
Amennyiben nem rendelkezünk kenyérsütővel, hagyományos módon felfuttatjuk az élesztőt pici langyos tejben, a lisztes keverékbe öntjük. Jól átdolgozzuk az egészet majd hagyjuk megkellni, addig amíg kb a duplája nem lesz , utána a korábban leírt szerint elősütjük.

2011. november 16., szerda

Rigó Jancsi

A recept elkészítéséhez, nem árt némi süteményes gyakorlat és néhány trükk. Javaslom, hogy ne akkor álljunk neki elsőnek elkészíteni, amikor mindenképpen szépnek és finomnak kell lennie.Szükséges egy pár próba torta annak ,aki még sosem vagy nagyon kevés alkalommal sütött süteményt.

Piskóta:
- 12 dkg liszt
- 5 db tojás
- 12 dkg kristálycukor
- 3 dkg kakaópor
- csipet só
Krém:
- 5 dl tejszínhab
-15 dkg étcsoki
- 2 csomag habfixáló
- 4 teáskanál porcukor
Csokoládébevonat:
- 5dkg étcsoki
- 50 gramm margarin

Első és legfontosabb dolog, hogy a tejszínhabot egy nappal korábban hűtőbe rakjuk, ha nem tesszük nagy eséllyel nem lesz jó a hab.
A tojássárgáját a kristály cukorral felverjük, addig amíg majdnem fehér a színe. A kakaóport összekeverjük a liszttel és beleszitáljuk a tojássárgájába, alaposan elkeverjük.A fehérjét kemény habbá verjük ( amikor a tálat felemeljük, akár a fejünkre is fordíthatjuk, a hab benne marad, amíg egy picit is folyik verjük még).A habból kivesszük a negyedét és óvatosan a lisztes keverékbe forgatjuk. A művelet lényege, hogy a hab úgymond nem törjön össze. Amit tanácsolni tudok az az ,hogy mindenképpen keverő lapáttal keverjük, a tál aljáról indulva ráfordítjuk a tésztát a massza tetejére. Tehát alulról felfelé, nagy mozdulatokkal, és szépen nyugodtan nem kapkodva. Amikor fellazítottuk a tésztát, mehet bele a többi fehérje hab. Ha jól csináltuk nagyon könnyű és hatalmas habot kapunk. Kiválasztunk egy közepes méretű sütőformát aminek az oldalát kapoccsal lehet leszedni, az aljára sütőpapírt teszünk. A sütőt 180°-osra előmelegítjük, majd a tésztát beletesszük. Kb 15-20 perc kell,  de amikor már úgy érezzük jó, villával szúrjunk a közepébe, ha a villát kihúzva megtapogatjuk és nem ragad akkor kész a tészta. Mindenképpen hagyjuk teljesen kihűlni mielőtt bármit is teszünk. A kihűlt piskótát, vagy torta késsel vagy egy hosszú vékony pengéjű késsel kettévágjuk.A csokoládé bevonathoz a hozzávalókat egy tálba tesszük , egy lábasba kevés vizet öntünk és rátesszük a tálat. Ugyebár érdemes akkora tálat és lábast választani, hogy a tál belelógjon de ne essen bele a lábasba. A tűzhelyre rakjuk a lábast, és felolvasztjuk a csokoládét, érdemes kis lángon inkább lassan olvadjon. Alaposan elkeverjük a margarint és a csokoládét, majd amikor kész az egyik piskótalap tetejére kenjük egyenletesen. Félrerakjuk és hagyjuk ,hogy megkössön a csoki.A krémhez a csokit szintén gőz fölött felolvasztjuk, szintén lassan csak margarint nem teszünk bele. Amikor kész a tejszín felét alaposan elkeverjük a csokival.Ere azért van szükség, hogy a csoki alaposan lehűljön és a tejszín tényleg hideg legyen. Amikor már egységes homogén akkor beleöntjük egy nagy tálba a többi tejszínnel és elkezdjük felverni. 3-4 perc után beleönthetjük a habfixálót, és kemény habbá verjük. Amikor kész megöltük vele a piskótát, és a tetejét rárakjuk. Érdemes hagyni egy kis krémet a torta díszítésére, pl az oldalát bekenni vele és/vagy a tetejére kis habpamacsokat nyomni. Amikor ezzel készen vagyunk nincs más hátra csak egy picit a hűtőbe rakni.

2011. november 15., kedd

Mátrai borzas, ahogy én csinálom

Igazából ez egy végtelenül egyszerű recept , csak egy kis plusz dolog hozzáadásával lesz borzas.


- 0.5kg csirkemell/sertés lapocka vagy bármi amit szeretünk rántott húsnak
- zsemlemorzsa
- 2-3 db tojás
- liszt
- só
- krumpli
- tefjöl
- 20 dkg sajt
- 3-4 gerezd fokhagyma
- olaj a sütéshez

A húst vékony szeletekre vágjuk, ha sertést használunk érdemes klopfolni. A tojást egy tálba felverjük és megsózzuk. Lisztet és a zsemlemorzsát 1-1 tányérba szórjuk és bepanírozzuk a húst. Aki még nem panírozott: alaposan beleforgatjuk a húst a lisztbe, majd a tojásba és végül a zsemlemorzsába (érdemes jól belenyomkodni mind a két oldalát). Forró olajban aranybarnára sütjük a húst és szalvétán lecsöpögtetjük. Tehát készítettünk egy fincsi rántott húst. A krumplit vagy megvesszük fagyasztott hasábként, vagy magunk készítünk sült krumplit. Most jön amitől feldobhatjuk a sima rántott húst. Tejfölt kikeverünk kevés sóval és fokhagyma nyomón átpréselt fokhagymával. A sajtot lereszeljük, sült krumplit  tányérra halmozzuk , közepére tesszük a húst majd tejfölt kenünk rá és sajtot szórunk a tetejére. Érdemes ekkor egy picit megmikrózni, hogy a sajt olvadt és nyúlós legyen. Egyszerűen fenomenális, kicsit az embernek olyan mintha lángost enne egy kis husival, de kevésbé olajosan. Imádjuk nagyon mert nem a tejföl miatt finom szaftos lesz az étel.

2011. november 1., kedd

Kínai szezámmagos csirke

Ez ismét egy könnyebb recept, igazából csak az arányokat kell eltalálni. Sajnos nem mindenhez írhatok pontos mennyiséget,mert függ az adott hozzávaló ízétől/állagától.

-0,5 kg csirkemell
-6 evőkanál liszt
- 3 evőkanál étkezési keményítő
- 1 evőkanál olaj
- 1 egész tojás
- csipet só
- kevés víz (annyit kell belerakni, hogy folyós de még ragadó legyen a panír)
- 1.5 kávéskanál élesztő


Máz:
- 1-2 evőkanál ketchup
- chili (lehet őrölt , ízlés válogatja ki mennyit rak bele, javaslom kezdjük kis mennyiséggel. A méz miatt csalóka lehet a végeredmény)
- 2 evőkanál
- 3-4 evőkanál szezámmag

A csirkemellet nagyobb kockára vágjuk. A tálba a tészta hozzávalóit összekeverjük (folyós, de azért ragadós sűrű legyen). Majd alaposan elkeverjük benne a húst. Bő forró olajban enyhén aranybarnára sütjük. A máz hozzávalóit alaposan elkeverjük egy nagy tálban, és a még forró de lecsöpögtetett húst beletesszük. Óvatosan összekeverjük és már tálalhatjuk is.

2011. október 31., hétfő

Pizza

Tutti kipróbált recept, anyukámtól. El lehet készíteni kenyérsütőgép kelt tészta programjával, és akkor nem múlhat még az élesztő megkelésén sem.

- 60 dkg liszt
- 2 dkg élesztő (kenyérsütő esetén egy csomag száraz élesztő)
-3.4 dcl langyos tej( fontos annyira legyen langyos, hogy ha belemártjuk az ujjunkat, mi még épphogy hidegnek érezzük)
-1 kávéskanál cukor és só
- 1 evőkanál étolaj

Amennyiben nem géppel készítjük: A tejet megfelelően langyosítjuk belerakjuk a cukrot, és belemorzsoljuk az élesztőt. Hagyjuk szobahőmérsékleten megkelni , majd óvatosan a liszthez keverjük. A keverékbe belerakjuk a sót és az olajat, majd jön a gyúrás. A nagymamám csak annyi tanácsot adott nekem régen, addig kell gyúrni amíg a tál úgy néz ki mintha nem csináltál volna benne semmit. Egyszóval a tál széléről szépen leválik, és nem morzsolódik vagy maszatol. Ekkor hagyjuk a tésztát kelni, mivel jó magasra megkel ezért magas falú edényben, vagy erre a célra kitalált kelesztő edényben érdemes pihentetni. A tálat egy konyharuhával kell letakarni, és meleg de nem forró helyre rakni, ha süt a nap akkor érdemes oda, vagy akár vihetjük a lakás legmelegebb szobájába. Amikor megkelt a tészta, elfelezzük és akkorára nyújtjuk mint a tepsink. Fontos, hogy a tepsi mérete változó , és az is ki milyen vastagra szereti a tésztát. Én 3mm vastagra nyújtom és így jó vékony tésztát kapok. A tepsit olajozom, és lisztezem majd belefektetem a tésztát, a felesleget levágom és mehet a feltét. 200 fokon addig sütöm míg a tészta oldala kissé meg nem pirul.

Géppel: A hozzávalókat belerakjuk és beállítjuk a  kelt tészta programot. Miután megkelt a többi lépés ugyanaz mint a gép nélküli leírásnál. Mondtam,hogy ez így könnyebb.

2011. október 30., vasárnap

Fasírt

Magában,kenyérrel,főzelékkel vagy körettel, egyszóval mindenkor, mindenhez és mindenkinek.

-0,5 kg darálthús (sertés lapockából szoktam, de lehet combból, vagy marhából)
- 2 db száraz zsömle
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 2 db egész tojás
- 3 teáskanál pirospaprika
- 1,5 kávéskanál só
- 1 kávéskanálbors
- 2 kávéskanál őrölt kömény
- zsemlemorzsa
-olaj


A zsömléket feldaraboljuk, kis tálba tesszük és kevés vizet öntünk rá. Amint felszívta a vizet, jó alaposan kinyomjuk belőle, amennyire csak tudjuk. A többi hozzávalóval összekeverjük, természetesen aki úgy érzi mindenből tehet picit többet, de szerintem ennyi elég egy nem túl erősen fűszerezett fasírthoz. Jó alaposan összedolgozzuk, majd kicsi golyókat vagy lapos fasírozott formát készítünk, zsemlemorzsába forgatjuk. Bő forró olajba dobjuk, és sötétbarnára sütjük.